TLDR: Jó. Nem jó. Rossz. Nagyon rossz. Talán. Mégsem.
A 74-es 24-es év,
a 24-es átkozott
legeslegrosszabb év.
Nem jön, remélem, több ilyen.
A 24-es év
mindegyik hajnalán eső esik,
mindegyik ágya büdös,
s az ágyban nyirkos az ágynemü.
Bereményi – Novák (Cseh Tamás): 74-es év
Azt írtam, hogy a blogon már nem vezetem ezt a betegségnaplót, mert úgysem történik már semmi érdekes.
Ja.
Szerencsére privátban még írtam, így megvan, mi is történt. Gyász.
Elég sokat gondolkodtam, hogy kitegyem-e, de végül úgy döntöttem, hogy mehet. Már most szólok előre, hogy főleg negatív, vigyorogni csak ritkán lehet rajta. De ez az élet, illetve nekem most ezt az arcát mutatja.
__________________________03.19; kedd
– Éjszaka már egyre többször alszom a bal oldalamon. Egyelőre ugyanolyan lassan, óvatosan fordulok balra, mint ahogy két hónappal ezelőtt a jobb oldallal próbálkoztam, de már egyre határozottabb a mozdulat.
– A mai nap legfontosabb momentuma: 82 pontos alvás és 90-es body battery, illetve a már alvás előtt bekékült stresszdiagram, mely egész éjjel kék maradt. Eddig ugyanis, két hónapon keresztül, a stressz értéke folyamatosan plafonon volt, függetlenül attól, mennyit pihentem, mennyire kapcsoltam ki az agyam, mennyi citromfű teát ittam. Azaz olyan erős belső zavaraim voltak, mely zaj minden mást elnyomott. Ma volt az első jele annak, hogy ez a zaj lecsökkent, mondhatni a szervezet odabent feldolgozta a traumát. (Lehet, hogy meglett volna hamarabb is, de a hosszú hétvégén tele lett a tököm és azt mondtam, hogy ha úgyis magas a stressz, akkor legyen oka is, így nekiálltam borozgatni.)
– Reggel, amikor vettem fel a zoknimat, megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha a jobb zoknimhoz hasonlóan a balt is úgy venném fel, hogy keresztülteszem az egyik lábamat a másikon. Ültem… és néztem. No way. Megpróbáltam felemelni a bal lábamat, olyan öt centire jött. Ez nem fog menni. Aztán egy kicsit hátradőltem, lassan elindult felfelé a lábam, az utolsó pár centinél alányúltam… és már keresztbetett lábbal ültem az ágy szélén. Ez is megvan.
– Hasonlóan állok a futással. Séta közben már megfordult a fejemben, hogy rápróbálok. Megálltam… és csak néztem. Hogyan? Egyszerűen nincs meg a lábamban a futómozdulat. Rugaszkodjak el a jobb lábbal? De akkor a fájós balra érkezem. Rugaszkodjak el a ballal? Esélytelen. Aztán csak álltam, álltam, majd legyintettem egyet és sétáltam tovább. Még nincs itt az ideje.
– A gyógytornánál rá tudtam ülni térdeplésban a sarkamra. Nem úgy, hogy ráhelyeztem a testsúlyomat, inkább úgy, hogy a hátsóm hozzáért a sarkamhoz, de sikerült. Jelzem, ennél nem is lesz jobb, a művelet során mindkét lábam pontosan ugyanolyan fájdalommal feszült, azaz nekem gyárilag ennyi a maximum. Innentől bátrabban próbálkozhatok a guggolással, mennie kell.
__________________________03.20; szerda
– Fel tudom tenni mindkét lábam az íróasztalra. Oké, még nem kényelmes, de már fel tudom tenni.
– Le tudok ülni a kádban. Amennyire tartottam tőle, annyira egyszerű és könnyed volt. Ja, és fel is tudok állni belőle.
– Ma megvolt az első, immár bringázásnak nevezhető bringázás. Már induláskor más volt, éreztem, hogy nagyon jól megy a gép, kényelmes is, nem töri a kezemet, nem tör hátul, szóval kezd olyan lenni, mint régen. Aztán toltam egy 21.3-as átlagot a kisebbik Ferihegy-körön (36 km). Nem kicsit vicces, hogy a tüdőmet, szívemet köptem ki egyszerre egy nyamvadt 21.3-ért, miközben itt 25 az alap… de… lesz majd olyan is. Most örülni kell, hogy kitörtem a 20 alatti zónából.
__________________________03.21; csütörtök
Ahogy a gyógytornász mondta, pokoli nagy szerencsém van, hogy ennyivel megúsztam. Én meg közben arra gondoltam, hogy ha lett volna annyi eszem, hogy nem megszokásból tekerek haza, hanem arra, amerről jöttem és ahol nem volt lefagyás, akkor ma már túl lennék az 1800 méter szintmagasságú tesztkörön, két hét múlva pedig már terv szerint vadkempingeznék az MTB-vel a Cserhátban. Ehelyett lelkendezhetek azon, hogy 36 kilométert sikerült letekernem 21,3-as átlaggal, úgy, hogy kis híján belehaltam, hetekbe telhet, mire rendesen fogok járni, hónapokba, mire futni és az az erőnlét, ami korábban volt, az se jön vissza csak úgy magától és legfőképpen nem egy hónap alatt. Persze a gyógytornásznak is igaza van, hiszen járhattam volna úgy is, hogy soha nem jön vissza.
__________________________03.22; péntek
Egyre inkább úgy tűnik, nem szabad komolyan venni a sportórát. Egyszer majd, egyszer talán jó lesz, de most sérült vagyok, lábadozok, az óra meg új, és jobb híján a jelenlegi életvitelem alapján próbál megismerni, garantált, hogy csupa hülyeséget mond.
Felkelek reggel, jókedvűen, kipihenten, süt a nap, legalább kilenc órát aludtam, gyerünk, kezdjük a napot. Aztán ránézek az órára és azt mutatja, hogy borzalmas éjszakám volt, aludtam hat órát, semmi REM, minimális deep, azaz mind a kreativitásom, mind a fizikai teljesítőképességem a béka segge alatt, a stressz ellenben az egekben, a HRV státusz (pulzus variancia osztva az egyhetes átlaggal) a pincében, az edzésre való felkészültségem nem kimutatható és úgy általában az energiával való feltöltődöttségem közel nulla. Aztán persze, hogy rossz lesz a kedvem. Még akkor is, ha szimplán csak lehülyézem és ignorálom. Senki nem szereti, ha ilyeneket vágnak kora reggel a fejéhez.
A legviccesebb, hogy ezeket a számokat előre meg tudom mondani. Akármilyen sportot végzek, a stresszt feltolja az egekbe és semmi, még a literszámra fogyasztott citromfű tea sem hozza le. Ha viszont magas stresszel megyek neki az éjszakának, akkor garantált az összes fent említett mutató mélyrepülése, valahogy úgy van összerakva a képletekből álló struktúra (MI… oké, csak vicceltem), hogy ha ez az érték, tehát gyakorlatilag a pulzus varianciája, az egekben van, az mindent visz, mint a Lola T, legjobb, ha egyből elásom magam.
__________________________03.23; szombat
Tegnap (pénteken) felhívott a gyógytornász.
– Holnap akkor jönnék megint, feltéve, ha éppen nem teljesítménytúrázik.
– Öööö…
– Ugye még nem kerékpározott a hegyekben?
– Öööö… csak egy kicsit.
– Sejtettem. Kellek én még?
– Persze. Járni még nem tudok.
Sajnos tényleg nem. Elismerem, erősen terhelem a lábamat, viszont ez azzal jár, hogy mivel minden fájdalom a térdbe sugároz ki, így gyakorlatilag nincs térdem, anélkül meg nincs semmilyen mozgás sem. Emiatt van az, hogy amikor egy hosszabb ülés után kimennék a konyhába főzni egy teát, úgy mozgok, mint egy csípőficamos Quasimodo.
Megpihentünk tornázás közben. A gyógytornász ölébe vette a macskát.
– De szép cica!
– Igen.
– És olyan jó a felépítése. Nem kövér, nem gyenge.
– Dolgozunk rajta.
– Nem mondja? Maguknál minden családtagnak izmosnak kell lennie?
– Nem kell. De segít.
__________________________03.24; vasárnap
Éjszaka soha nem látott refluxroham tört rám, szószerint csorgott a sav a fogaimon. Abszolút semmi ok nem volt rá, pár napja fogtam vissza az étkezést a baleset előtti állapotra, miközben a savcsökkentő gyógyszert még szedtem.
A legrosszabb, hogy bedurrant tőle valamelyik fogam, de lehet, hogy több is. Hiányzott ám nagyon.
Viszont van egy fura következmény. A fogfájás miatt maximumra emeltem a Cataflan mennyiségét (hat óránként 25/50 mg-os), emiatt teljesen “meggyógyult” a lábam, azaz egyáltalán nem érzek fájdalmat. Le is bringáztam a Rizmájerbe.
__________________________03.25; hétfő
Nem változott semmi. A fogam továbbra is őrjítően fáj, már amikor elmúlik a gyógyszer hatása, a lábam viszont lubickol a fájdalommentességben, ma toltam egy 4,5 kilométeres sétát 4 km/h átlaggal.
Felhívtam a körzeti dokit, hogy tárgyaljunk valami antibiotikumról, de az asszisztens lerázott. (A doktornő csak 11 után lesz. Délben viszont már elmentek.)
Engem viszont nagyon idegesített a fogfájás. Annyiszor, de annyiszor eljátszottuk már: begyullad valami, ilyen gyógyszer, olyan gyógyszer, aztán egyszer csak jön egy többnapos ünnep, letépem a tapétát a falról, majd egy heti szenvedés után végül megkapom az antibiotikumot és rendbejövök.
Délután újítottam. Gugliztam egyet, majd megkértem Nejt, hazafelé vegyen Advilt. Valamit muszáj volt kitalálnom, a Cataflan egyre rövidebb ideig hatott.
__________________________03.26; kedd
Az idő ettől még gyönyörű volt, a lábam ugye nem fájt, kaland van. Elbringáztam a Római-partra (oda-vissza 53 km), enni egy lángost, inni egy sört. Jó volt.
Pontosabban, jó lett volna…
Csakhogy az Advil nem hat a lábfájásra. Nem tudta ezt Mehemed. Azaz mosolyogva elbringáztam a Rómaira, de visszafelé már berobbant a lábam. Az se könnyítette meg a dolgot, hogy hazafelé végig 30-50 km/h(!!) közötti szembeszél volt. Teljesen kicsináltam magam, délután újra mankóznom kellett. Fájdalomcsillapításról szó sem lehet, az Advil mellé tilos másikat szedni.
Felhívtam a körzeti dokit, azt mondta, látatlanban nem ír fel antibiotikumot. Egyébként is ez fogorvosi terület, menjek oda. Jeleztem, hogy ez kábé két hét, erre azt mondta, hogy menjek másik fogorvoshoz. Fasza. Valahol igaza van, de én meg tapasztalatból tudom, hogy ilyen pofabedurranás 1-2 évente szokott jönni, mindig szarakodunk vele egy csomó időt, aztán valaki végül felírja az antibiotikumot és hipp-hopp, két napon belül meggyógyulok. (Ebből lett 2022-ben a háromhónapos kórházi rémtörténet gégevizenyővel, ott is csak annyi történt, hogy tíz nap után kaptam meg végül az antibiotikumot, igaz, akkor már infúzióban a kórházban, mert már nyelni sem tudtam.) A dokinővel ezeket a kanyarokat, ezt az időhúzást szerettem volna megspórolni, de hát nem ment.
A hangulatom az egekben. Este nekiálltam új fogorvost keresni.
__________________________03.29; péntek
Nagypéntek van, nekem pedig padló alatt a hangulatom.
Pedig nem indult rosszul.
Na jó, jól sem.
26-án, kedden írtam, hogy elkezdtem fogorvost keresni. Találtam is több esélyest, de aztán jött a szerda. Elvonultak a fellegek. Az Advil úgy rúgta be az ajtót, hogy a fájás sarokba kushadt. A kedd esti adag szerda délutánig tartott ki, a szerda délutáni adag csütörtök reggelig. Én pedig abból, hogy az elméletileg nyolc óráig ható fájdalomcsillapító egyre tovább hatott, elérte a 13-14 órát is, azt a következtetést vontam le, hogy megtaláltam a jó kezelést. (Utánaolvastam, a Cataflan csak fájdalmat csillapít, de gyulladást nem. Az Advil viszont mindkettőt.) Azaz gond szál sem, szedni kell az Advilt, aztán húsvét után fel kell vennem a kapcsolatot egy új fogorvossal és nekiállni hosszabb távon is rendet rakni a számban.
Csütörtök este Nejjel közösen néztünk valami videót, bontottunk hozzá sört.
Nem kellett volna.
A sör után úgy bedurrant a pofám, mint szombaton, amikor ez az egész kezdődött. Gyorsan bekaptam rá egy Advilt, de a tízperces felszívódású gyógyszer még két óra elteltével sem hatott. Pedig ekkor már nagyon kevés csempe maradt a fürdőszobában. Úgy gondoltam, ennél rosszabb már nem lehet, bevettem egy Cataflant is. Tudom, tilos, de ha a fájdalom baltával hasogatja az ember fejét, nehéz szabálykövetőnek maradni.
Így tudtam végül elaludni. Nem egyhamar, mert a Cataflannak is kellett két óra, hogy beinduljon.
Reggel viszonylag normális ébredés. A kávé után bevettem egy kisebb Cataflant, a dolót, majd amikor elkezdett rendesen fájni a fogam, rátoltam egy Advilt. Két óra kellett, hogy beinduljon, de déltől már enyhült a fájás.
Más ember megnyugodva dőlt volna hátra a fotelben, de én időnként tudok nagyon kemény is lenni. Különösen ha sörivásról van szó. Úgy voltam vele, hogy most vagyok a mélyponton, akkor most kell elvégeznem a rizikós kisérleteket. Hiszen ha félremegy, akkor sem lesz rosszabb. Ebédhez ittam egy sört… és semmi. Jól esett. Nem fájt utána a fogam. (Mármint az alapfájáson kívül.) Mellékhatásként kiderült, hogy elfér egymás mellett a Cataflan és az Advil is, azaz legalább a lábfájdalmam csökkenthető. Most már csak túl kell élnem valahogy a húsvétet, aztán indulhat a fogorvoshoz járás.
Ami viszont átkozottul lehangoló, hogy 2,5 hónapja folyamatos fájdalomban élek. Elméletileg ez az egész felépülés 3 hónapig tart, két hetet kellenne még kibírnom, két nyomorult hetet, miközben az erőm, a kitartásom már nagyon elfogyott, járni még mindig nem tudok rendesen, székből felállás után minden elindulás fáj és csak összevissza csavarodva tudok járni, szóval egyre nagyobb a sötétség és egyre inkább a padlón vagyok, aztán… ilyenkor rúgja be az ajtót egy pokoli fogfájás, pont akkor, amikor éppen nincs fogorvosom és csak a keresés hetekig fog tartani, plusz persze a húsvét a négy napjával, amikor a fű sem nő.
Gyakorlatilag egész nap nyári túrákat tervezek, menekülőtevékenységnek jó, de egyre inkább úgy érzem, hogy ez csak pótcselekvés, soha a büdös életben nem fogok már túrázni, egyszerűen most érkezett el az a pillanat, amelytől évek óta tartottam, a pillanat, amely után végképp megöregedtem és szó sem lehet további túrázásról. Minden fáj, járni nem tudok, fájdalomcsillapító nélkül bringázni sem, öreg vagyok és béna.
Nyilván hinnem kellene a gyógyulásban, de már nem megy.
__________________________03.30; szombat
Ez elég hihetetlennek tűnik, de márciusban megcsináltam a 48 kilométeres gyaloglós, illetve a 400 kilométeres bringás kihívást a Garmin Connectben.
Persze fájdalomcsillapítóval.
Ja, meg ez. Nyüszögök, nyivákolok, aztán elmúlik, majd jön a dafke. Lefoglaltam augusztusra szállást Ausztriába. Most. Egy lánctúra kilencedik napjára. Az Alpokba. (Öt nappal előtte még ingyenesen lemondható.)
Ha sokáig üldögélek, elég nehezen indulok el. Felállok, lassan csosszantok párat, azaz a bal lábamat csak csúsztatom, nyújtott térddel. Utána megállok, felemelem a lábam és előre-hátra hajlítgatom. Aztán pár tétova lépés, kapaszkodva, bármibe, végül határozott, de igen fájó néhány lépés, aztán a fájdalom csillapodik és – a lehetőségekhez képest – normálissá válik a járás.
Teljesen úgy indulok, mint a Trabant. Először csak üresen reszel a gyujtáskapcsoló, majd felkap egy kis benyát, harákol egy halványat, majd ahogy nőni kezd az önbizalma, úgy lesz a hörgésből pöfékelés.
Viszont a Cataflan miatt kezd megint javulni a mozgásom. Hihetetlen, de egy fél adag fájdalomcsillapító reggel és a következő reggelig mászkálhatok, sportolhatok, gyógytornázhatok. Viszont ha nincs, akkor még a székből is nehezen állok fel.
Mai újdonságok:
– Hátradőlés nélkül tudom keresztbetenni a rossz lábamat a jón, azaz simán megy a zoknifelvétel.
– Állva is tudok nadrágot fel-, illetve levenni.
Tegnap este rendberaktam az országúti bicajt. Már teljesen le volt gallyazva, ment volna vissza a boltba, de meggondoltam magam. Újra felszereltem és toltam vele egy 25 kilométeres kört. Úgy döntöttem, hogy marad. A teljesítményem jelenleg még inkább zavarbaejtő, mint elfogadható, legyen elég annyi, hogy meglehetősen sokat tartózkodott a lánc a kisebbik első lánckeréken.
Bringázás közben átgondoltam a helyzetemet. Mégha ki is bírom az ünnepeket fájdalomcsillapítókkal, mire egy új fogorvoshoz bejutok kezelésre, az is legalább egy hét. Azaz azt is ki kellene bírnom. Ma viszont a 0-24 maszek fogorvosoknál nincs berendelt beteg, hamar be tudok jutni. Egy próbát megér. Nyilván nagy beavatkozásba nem mennék bele, de hátha tudnak valamit varázsolni. Bejelentkeztem a Haifába, el is mentem. Varázsolni nem tudtak, de egy panoráma röntgennel megállapították, hogy a helyzet több, mint tragikus, egyelőre egy hét antibiotikum, utána pedig tabula rasa. Nekem viszont pont ez kellett. Ahogy korábban is írtam, nem ez az első eset, mindig, hangsúlyozom mindig antibiotikum oldotta meg a helyzetet, a kérdés csak az volt, mikor tudok rákényszeríteni valakit, hogy ugyan írja már fel, nos, most megkaptam, kaptam hozzá egy hetet, ez viszont elég ahhoz, hogy kedden felvegyem a kapcsolatot a jövendő fogdokival.
Ettől persze ritka vacak egy hetem lesz, beleértve a zabálós-borozgatós húsvétot is, mely most nekem elmarad.
Arról nem is beszélve, hogy egy alsó-felső körhíd cseréje, plusz implantációk beépítése, nos az kifejezetten emberpróbáló művelet, rengeteg erőt kell hozzá gyűjteni, fizikálisan is, lelkileg is. Én meg itt fogok állni egy combcsonttörésből még fel nem épülve, pocsék fizikai és lelki állapotban, kéthetes őrjítő fogfájás után. Fasza.
__________________________03.31; vasárnap
Éjszaka kihánytam az antibiotikumot. Meg a gyomromat. Meg a lelkemet. Olyan vadul jött, hogy telement az orrom is, meg a légcsövem is a savas, keserű trutyival. Utána beültem a kádba, mert egész testemben remegtem, de sokáig nem tudtam ücsörögni, mert hamarosan jött az újabb roham. Vicces volt, a fejemről csorgott az izzadtság, a testemet meg a hideg rázta. Ja, és ne próbáld ki, milyen törött lábbal hányni: nem tudsz tartósan leguggolni, így a magasból behajolva megy csak a móka, lesz dolga a takarító személyzetnek. Utána üldögéltem még egy kicsit az ágyam szélén, szerencsére, mert ekkor indult be a hasmenés, kimentem, visszajöttem, megint kimentem, majd kint is maradtam, mert úgy voltam, hogy tökmindegy, hol üldögélek. Jól telt az éjszakám.
A sportórának volt pofája 61 pontot adni az alvásra, bár megjegyezte, hogy roppant gyenge minőségű volt, valószínűleg azért, mert előző nap túl sokat pihentem. Ez úgy jött ki neki, hogy pihenésnek minősítette a korai alvást. Ennyit az algoritmusról.
Reggelire száraz kifli, miközben néztem, hogyan terítik meg a húsvéti asztalt. Aztán felhívtam a fogászatot, elmondtam hogyan jártam az antibiotikummal, írjanak fel valami másik fajtát. Nyugtázták. Két óra múlva hívott vissza az asszisztens, hogy a doki inkább nem ír fel másik antibiotikumot, pihentessem a gyomromat, szedjem a fájdalomcsillapítót és ha rosszabbul vagyok, hívjam fel ismét. Lefordítom magyarra: megijedtünk attól, hogy rosszul lettél, és habár tudjuk, hogy 3-4 fogad is be van gyulladva már nyolc napja és a fájdalomcsillapító ezeket nem gyógyítja, csak az antibiotikum, de inkább várjunk a csodára, hátha éppen most lesz, nézd, Jézus is nagyjából ezen a napon támadt fel, lehet, hogy neked is meggyógyulnak majd maguktól a fogaid.
__________________________04.01; hétfő
Habár ez már április, de nem akartam olyan sötéten zárni ezt a hosszú írást.
Ott fejeztem be, hogy a dolgozósarkomban száraz kiflit rágcsálva néztem, hogyan terítik a húsvéti asztalt. Aztán megérkezett mindenki, öten körbeülték az asztalt, végigkóstoltak mindent, bontottak egy üveg fehérbort is, beszélgettek. Egy idő után én is odaültem, később elmajszoltam egy-egy szelet kalácsot, még később lecsúszott egy szelet sonka is, a végén még egy korty bort is megkockáztattam. De nem ez volt a lényeg, hanem hogy beszélgetés közben nem figyeltem különösebben a fogfájásomra és csak kora délután esett le, hogy hé, utoljára hajnal négykor vettem be fájdalomcsillapítót és ahhoz képest egészen elviselhető a fájdalom. Márpedig a Cataflan Dolo hatótávolsága eddig hat óra volt. Mi a fene van?
Utólag próbálom rekonstruálni az eseményeket. Előző nap 18:00-kor vettem be az antibiotikumot. 22:30-kor rohantam ki a fürdőszobába, ez azt jelenti, hogy a gyógyszernek azért volt 4,5 órája arra, hogy dolgozzon. Nem túl sok, de lehet, hogy ekkora löket is elég volt a gyógyulási folyamat beindulásához. És még az sem kizárt, hogy ez az egész szutyok meg fog gyógyulni magától, hiszen valahogy így indult: 23-án éjszaka gyulladtak be a fogaim, 28-ig egész szépen gyógyultak, aztán 29-re virradóan gyulladt be néhány új fogam (egy hideg sörtől), ekkor estem vissza megint az őrjítő fogfájás stádiumába, most viszont megint beindult az enyhülési folyamat, azaz ha nem gyulladnak be újabb fogaim, akár ki is jöhetek belőle. Lehet, hogy a doki nem is mondott akkora hülyeséget, bár a fertőzés teljes kiirtásához szvsz továbbra is kelleni fog valami antibiotikum, de ezt már el lehet rendezni a körhidak cseréje közben. Jelenleg 12 óránként veszek be egy Cataflan Dolót, ez az utóbbi időkhöz képest jelentősen visszafogott mennyiség, ezzel hosszabb ideig is ki lehet húzni.
Úgy néz ki, hogy a gyomromat sem kell féltenem, a tegnapelőtti éjszakai műszak nem betegség volt, hanem egyszeri mutatvány, a tegnapi pihenés után ma már bátran reggeliztem a tegnapi maradékból (hagymával töltött hagyma) és még élek. De az már látszik, hogy az április sem lesz egyszerű, hogy mást ne mondjak, az utóbbi napokban nem is írtam a lábamról, pedig nagyon nincs még készen.
A jó idő továbbra is kitart, én pedig nagy bátran bevállaltam egy 40 kilométeres edzőkört. A foglalkozás elérte a célját, elég erős szél volt, nekem pedig mindkét lábam azonosan fájdult meg. Jelen állapotban ez a jó, azt jelzi, hogy a beteg lábammal levettem a maximális terhet a jobb lábamról, az viszont így is kapott annyit, hogy a végére kipurcant. Ami meglepett, az az izomláz volt a hasizmomban, azt valószínűleg a tegnapelőtti görcsös hányás okozta.
Élünk, éldegélünk.
__________________________04.02; kedd
Felhívtam a fogorvost. Április végére tudott időpontot adni, úgy sírtam ki, hogy léccilécci legyen már hamarabb, végül kaptam egy 11-ei időpontot. Tíz nap. Vagy meggyógyulnak addigra a fogaim maguktól, vagy felkötöm magam.
Este begyulladt egy újabb fogam. Ez nem fog meggyógyulni magától.
__________________________04.04; csütörtök
A stratégia az volt, hogy szerdán pihentetem a gyomrom, elkezdem szedni a probiotikumot, déltől már nem eszek semmit, csütörtök reggel nem veszek be semmilyen gyógyszert, fájdalomcsillapítót sem, majd 8 órakor bekapok egy antibiotikumot, utána elrágcsálok egy sós kiflit, 10 órakor pedig beküldök egy normaflórt.
Az alapos előkészítésnek meg is lett a gyümölcse, sokkal elviselhetőbb volt a hányás. Mind a három.
Túl sokban persze nem reménykedtem, a gyógyszer manuálja szerint a hányás allergia jellegű, másfelől viszont másfél évvel ezelőtt ugyanezzel az antibiotikummal végigcsináltam egy kéthetes kúrát, akkor bentmaradt. Bármennyire is pocsék egy végighányt nap étkezés – és fájdalomcsillapító – nélkül, valamit ki kellett találnom. A fejem bal oldala le akar robbanni, a régi fogorvos ehhez kevés, az új fogorvosig még egy hét, a Haifánál érezhetően nem akarnak (nem mernek?) csinálni semmit, valószínűleg a sima ügyelet se nagyon tudna mást, a körhídak miatt nem férnek hozzá a fogakhoz. Magától sem akar gyógyulni a fertőzés, sőt, újabb fogak gyulladnak be…. az antibiotikum meg egyből kijön. Olyan, de olyan reménytelen.
Azt hiszem, lassan aktuális lesz a “csak ha nevetek” vicc.
__________________________04.07; vasárnap
Nem, azt hiszem, ilyen nincs. Nekem elég jó a fantáziám, de nagyon sok zsíros cuccot kellene ennem közvetlenül lefekvés előtt, hogy ilyet álmodjak.
05-én, pénteken felhívtam megint a Haifát. Hogy továbbra is szar a helyzet. Behívtak szombatra.
Bementem. Elmondtam a dokinak, hogy mi történt, ő pedig felírt egy másik antibiotikumot, az Augmentin (Aktil Duo) helyett valami Dalacin nevűt. Kiváltottam. Elolvastam a betegtájékoztatót. Háát… abban aztán volt minden, még a lelőjük a kutyádat kitétel is, de gyakori hányás az nem, igaz, volt helyette akár halálossá váló hasmenés is. De olyan sok választásom nem volt. Napi négy szemet kellett bevennem, délben el is kezdtem. Kicsit izgatottan üldögéltem a teraszon. Olvasgattam, de nem igazán fogtam a szöveget. Aztán eljött a hat óra, jöhetett a következő gyógyszer… és nem volt semmi mellékhatás.
Óriási kő zúdult le a szívemről. Működik. A doki szerint két nap alatt kipucol, de utána még két napig szednem kell. Hát, jó.
A következő adaggal meg kellett várnom az éjfélt. Nem volt könnyű, mert általában sokkal korábban fekszem, ráadásul tíz után elkezdett fájni a fogam is. Aztán éjfélkor vettem be fájdalomcsillapítót és antibiotikumot, az órámat felhúztam hatra, majd mentem aludni. Négykor keltem, arra, hogy szétrobban a fejem. Egyszerűen nem értettem. Eddig, még a legnagyobb fájdalmak esetén is a fájdalomcsillapító minimum hat órát bírt ki. Éjszaka meg még többet, mert alvás közben nem érzem annyira a fájdalmat. Most meg négy óra után lökött ki az alvásból a pokolian erős fájdalom. Amikor már túl voltam három szem antibiotikumon, azaz valaminek látszódnia kellett volna. Úgy értem, pozitív változásnak, nem pedig ekkora drasztikus romlásnak. Bevettem a legdurvább adag fájdalomcsillapítót (Advil Forte + Aszpirin), de reggel hétkor már megint erős fájásra ébredtem. Három óra!!!
Azóta túl vagyok öt szem antibiotikumon… és semmi hatása. Sőt, még tovább erősödött a fájás. Azaz fasza, mert nincs ugyan semmi mellékhatás, de gyógyító hatás sem.
Mi jöhet még?
Nyilván megpróbálom végigcsinálni ezt a négy napot. Hátha. Utána meg már megyek az új orvoshoz.
Addig meg zabálom kétpofára a fájdalomcsillapítót és reménykedem benne, hogy nem lyukasztják ki a gyomromat. (Basszus, harmadik hónapja élek fájdalomcsillapítón, most már egyre durvább adagolással. Ha ezt túlélem…)
Az óra. Tíz napja egyfolytában az óra a legszorosabb társam. Állandóan nézem, mikor vehetem be a következő adag fájdalomcsillapítót, meddig kell még kibírnom a gyötrő fájdalmat. Egy napja pedig eljutottam oda, hogy a fájdalomcsillapító éppen csak enyhít egy kicsit, de az erős fájdalom továbbra is marad.
Érdekes módon pszichésen sokkal jobban el lehet tüntetni a fájdalmat, például azzal, hogy maximális koncentrációval vetem bele magam valamibe. (Amit persze pont a fogfájás miatt nehéz összehozni.) Ma délután leállt a cirkó, nehezítésként elment az internet és amíg sikerült mindent egyenesbe hoznom (perszehogy nem, a cirkó ismét elromlott, kedden jön a szerelő), elfeledkeztem a fogfájásról. Aztán ahogy visszaültem a gépem mellé, egyből belém hasított.
Utánaolvastam ennek a Dalacinnak. Több helyen is azt írták róla, hogy csak négy nap után hatott. Ez azt jelenti, hogy a doki mondott hülyeséget a két nappal, azaz nincs is értelme felhívnom, a jó úton vagyok, csak várnom kell. Az már egyéni balszerencse, hogy pont a végére durvult be annyira a fájdalom, hogy nem tudom csillapítani.
Ezt csak úgy a tények kedvéért: 19:30, eddig bennem van egy 25 mg-os Cataflan dolo, egy 50 mg-os Cataflan, egy 500 mg-os Advil Forte, 4-5 Aszpirin500 és egy Flector dolo Rapid. Mindezek ellenére majd megőrülök a fájdalomtól, szóval éjszakára fogok még bevenni ezt-azt.
20:30. Akkora daganat nőtt az ínyemen, hogy nem tudok beszélni, ellenben a csillagokat rugdalom lefelé az égből. Felhívtam a Haifát, de jelenleg nincs bent olyan orvos, aki bármit is tudna kezdeni vele, legközelebb keddre tudnának időpontot adni. Addigra meghalok. Vagy fájdalomcsillapító-mérgezésben, vagy felvágom az ereimet. Végül addig sírtam, míg az egyik társrendelőjükben bevettek hétfő délelőttre. Így már csak a ma éjszakát kell valahogy kibírnom.
Vettem be még két aszpirint és egy Flectort. De nagyon messze van még a hétfő 11 óra.
__________________________04.08; hétfő
Reggel. Érdekes éjszaka volt. Az utolsó adag fájdalomcsillapító végül hatott. Nem mondom, hogy aludtam, mint a bunda, de aludtam. Reggelre pedig kiderült, hogy az a pokoli fájdalom abból jött, hogy két nagy daganat nőtt az ínyemen. Viszont amióta kinőttek – és nem nőnek tovább – már kezelhetők fájdalomcsillapítóval. Emiatt le is mondtam a fogorvosnál az időpontot, hiszen jelenleg csak(?) annyi a cél, hogy kibírjam az antibiotikumkúra végéig, illetve csütörtökig, amikoris már a végleges fogorvos fog foglalkozni velem.
18:00 óra van… és egyelőre nem hiszek az érzékeimnek. Éjfélkor feküdtem le, közvetlenül az antibiotikum bevétele után, hajnal fél kettőkor ébresztett fel a fájdalom, bevettem még egy aszpirint és egy Flectort… (azt hiszem, fájdalomcsillapítóban ez már közel világrekord) utána simán aludtam hatig, azaz a következő antibiotikumig. Meglepő módon vissza tudtam aludni és fél nyolckor keltem fel végleg.
Azóta nem vettem be fájdalomcsillapítót. És alig-alig érzek csak valami nagyon halvány fájást, mondhatni sajgást. Járni megint nem tudok rendesen, ez mutatja, hogy az összes fájdalomcsillapító kiürült belőlem.
Első verzió. Délben volt pontosan két napja, hogy szedem az antibiotikumot. Mely nem látványosan, inkább lassan, mondhatni búvópatakként haladt előre, majd egyszer csak jött és odacsapott a fertőzésnek. Azaz igaza volt a dokinak, a gyógyszer tényleg végez két nap alatt, de nem lineárisan, hanem egy brutál hajrával, az utolsó percekben. Az meg, hogy a gyógyulást ekkora pokoli fájás előzte meg, az simán balszerencse. Hogy éppen a megsemmisítése előtt érte el a fertőzés a maximumát. Mint a hős az operában, aki még kiénekli a magas cét, mielőtt leszúrják.
Második verzió.Azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy miközben folyamatosan emelkedik a szervezetemben az antibiotikum mennyisége, aközben a fertőzés is képes ennyire intenzíven növekedni? Sajnos, de, komolyan gondolható. Hiszen ez történt. Ez nálam azt mutatja, hogy az antibiotikum hozzá sem tudott szagolni a helyzethez. Túl gyenge volt. (Erre nézve is találtam adatokat. Az igazán erős változata a Dalacin C, a sima Dalacin sok embernél nem csinált semmit(1).)
(1) Illetve. Az ember az interneten sohasem lehet elég óvatos. A magyar neten ugyanis nem találtam olyan gyógyszert, hogy Dalacin C. A nagyvilágban igen, de ennek a hatóanyagtartalma pontosan megegyezik azzal a gyógyszerével, melyet én szedtem.
Az persze elképzelhető, hogy volt valamikor olyan állapot, amikor megkülönböztették egymástól a 150, illetve 300 mg hatóanyagtartalmú gyógyszert és az utóbb lett a C, de a helyzet az, hogy én a 300-ast, azaz az erősebbet szedtem.
Akkor végülis mi történt? Ehhez tudni kell, mi is fáj igazán? Nem, nem az, hogy a bacik rágják a fog anyagát és direktben rángatják az idegvégződéseket. A fájdalmat a fogak tövében keletkező gennyes hólyag okozza, pontosabban annak a feszítő hatása. Ez a hólyagképződés indult el nálam, több, mint két hete, több fognál is. Szerencsés esetben ezt a hólyagot fel lehet vágni, ki lehet szúrni, le lehet szivatni a gennyet. Nekem viszont alul-fölül fix körhidam van, nem tudnak benyúlni alá. (Kivéve 2015-ben, amikor volt egy hasonló esetem. Akkor az orvos megfúrta a körhidat, a begyulladt fog melletti, már gyökérkezelt fogban lefúrt és alulról átnyúlva szívta le a gennyet. De az egy kreatív doki volt.) Ilyen esetben egyedüli megoldásként az antibiotikum marad, az Aktil Duót viszont megbízhatóan kihánytam, a Dalacin meg halottnak csók. Jó, akkor mi történt? Semmi. Pont ez a lényeg. A folyamat ment a maga útján. A hólyag napról napra növekedett, folyamatosan egyre nagyobb fájdalmat okozva. Aztán tegnap estére a daganat két helyen is akkora lett, hogy kitüremkedett a híd alól és végre úgy istenigazából növekedésnek tudott indulni. Na, ez fájt annyira, hogy majd megvesztem. Aztán persze az íny nem gumiból van, nem növekedhet a végtelenségig, valamikor éjszaka kidurrant. Ez volt az utolsó fájdalom, innentől viszont lassan, de biztosan eltűnt a fájás(2).
(2) Pontosabban nem, van egy harmadik gyulladt fog, ott is alakul a hólyag, de még kicsike. Ez okozza a sajgást. Természetesen ez is képes végigjárni a fenti evolúciót, azaz a mostani enyhe fájdalom hatalmassá nőhet. Nagyon remélem, hogy erre már nem lesz ideje.
Az antibiotikumot persze szedem, a romeltakarításhoz valószínűleg elég lesz. Három nap múlva meg már megyek rendes fogorvoshoz.
Ez a 16 nap viszont borzalmas volt. Nem csak a tömérdek fájdalom miatt, meg a rengeteg bevett fájdalomcsillapító miatt, hanem közben esélyem sem volt a legnagyobb problémámmal foglalkozni. Nem tudtam gyógytornázni (lehajolni sem), minimálisat tudtam csak sportolni, még sétálni is alig. Ez a nem kevés idő nem csak elveszett, de a lelki tartásomat, a szellemi erőnlétemet is porig rombolta.
Mindegy. Ez a hét még lemegy, antibiotikum, fogorvos meg ilyenek, utána viszont irány a nagyvilág… vissza kell szereznem az erőnlétemet.
Meg az életkedvemet.
__________________________04.09; kedd
Éjszaka elkezdtek fájni a fogaim. Azaz megint beindult a hólyagképződés. Csak tudnám, hogy az antibiotikum ilyenkor mit csinál? Újságot olvas?
Annyit észleltem, hogy a két hólyagból csak az egyik durrant ki, az le is eresztett. A másik megmaradt és időnként fáj is. Plusz emberkedik az az egyelőre bénácska harmadik.
Reggel újrakezdtem a fájdalomcsillapító derbyt.
Nézzük akkor a jó híreket.
– Tegnap az erdőben megint rágondoltam a futásra. Csakhogy most akció is követte: megtettem három futós (kocogós) lépést. Ennyi elég is volt, fájdalomcsillapító nélkül mind combban, mind térdben erősen benyillalt. Lesz még mire gyúrnom, de a nullához képest már ez is előrelépés.
– Ma bringázás közben az egyik emelkedőn kiváncsiságból beleálltam a tekerésbe. Simán ment. Igaz, ma már fájdalomcsillapítóval.
– Itt volt a cirkószerelő. Kihúzta a gépet a konnektorból, megfordította a dugót, majd visszadugta. Ennyi. A cirkó megjavult. Mint megtudtam, az elektronika érzékeny a polaritásra.
Estére nagyon bedurrant a fogam. Nem igaz, hogy nem tudja abbahagyni. Ha ezen túlleszek, kihúzatom az összes fogamat és berakatok valami szar kivehetős műanyagot. Elegem van.
És bármennyire is elkeserítő, de lehet ez még ennél is rosszabb. Az eddigiek után a gyomrom bármikor mondhatja azt, hogy most volt elég a fájdalomcsillapítóból. Na, akkor fogok teljesen pucér seggel állni a faszviharban.
__________________________04.10; szerda
Egy újabb érdekes nap. Annyiszor csapott már be a hamis remény, hogy most is félve írom le ezeket a sorokat.
De…
Éjfélkor bevettem egy antibiotikumot, hajnal négykor egy fájdalomcsillapítót, mert nem tudtam aludni, reggel hatkor kaptam be az utolsó szem antibiotikumot, különösebb lelkesedés nélkül. A szokásos reggeli rutin, majd a délelőtti megbeszélések után elmentem bringázni. Még hatott a fájdalomcsillapító, nem fájt sem a fogam, sem a lábam. Nagyjából délre vártam a fájdalmakat, 11 után meg is jöttek. Vittem magammal gyógyszert, de aztán bedurcáztam. Nagyon félek attól, hogy kipurcan a gyomrom, így most tényleg csak akkor veszek be fájdalomcsillapítót, ha már kibírhatatlanul fáj. Bringáztam tovább, igyekeztem nem gondolni a fogaimra. Hazaértem és… hümmögtem. Mintha… mintha enyhült volna a fájdalom. Megebédeltem, kávé, olvasgatás… és a fájdalom beállt. Egy olyan értékre, amely egy hajszállal van az erős fájdalom alatt. De alatta van, nekem meg mostanában eléggé megnőtt a fájdalomküszöböm. Eltelt a délután. Most 21:30 van és a fájdalom tovább enyhült. Ha így marad, éjszakára sem kell gyógyszert bevennem.
Nem értem. Az antibiotikum az utolsó elkeseredett lövésével csak eltalálta volna a főbacit? Mert most úgy néz ki, hogy gyógyulok.
Az külön jó lenne, ha nem kellene fájdalomcsillapítót bevennem, mert nagyon nem mindegy, hogy holnap délután hogyan megyek a fogorvoshoz: csókolom, meg vagyok gyógyulva, beszéljünk a hosszútávú stratégiáról, vagy neki kell nyomnom a pocakjának a revolverem, hogy addig innen ki nem megyek, amíg meg nem gyógyít.
Végül este 11-kor feküdtem le. Fájdalomcsillapító nélkül, elhanyagolható fájdalommal. Nem értem.
__________________________04.11; csütörtök
Három hónap óta először aludtam váltva, azaz hol a jobb, hol a bal oldalamon. A lábam miatt már két hete is ment volna, de a fogam miatt nem lehetett.
Délután voltam a fogorvosnál. Panoráma röntgen, konzultáció. Baj van. Rövidtávon nem biztos, a dokinő szerint a Dalacin szokott olyat csinálni, hogy megkésve hat, szóval lehet, hogy attól vagyok jobban. Várunk hétfőig, ha nem durran be újra, akkor nyertünk.
Persze olyan nagyot nem. A fogaim jelenleg annyira ramatty állapotban vannak, hogy antibiotikum nélkül csak a totális szétverés működik, márpedig még ha hétfőre rendbe is jövök, ez akkor is időzített bomba. Azaz a dokinő május 6-tól egész hétre beírt napi két órával. Első körben. Aztán jön a következő hét. Szét fogja flexelni az alsó és felső fogsoromat, az utolsó csavarig szétkapja az állkapcsomat és meglátjuk, mit lehet összerakni belőle.
– Doktornő, nem érdekel mit fog csinálni, csinálhat bármit, csak jó legyen!
– József, lehetetlent kér.
Olcsó biztosan nem lesz, de úgysem tudtam, mibe fektessem az állampapírok kamatait.
Itthon feltéptem egy tábla keserűcsokit és bontottam egy üveg vörösbort. Ugyanis két napja nincs bennem semmilyen gyógyszer sem. Erre inni kell.
__________________________04.14; vasárnap
Ez is eljött. Igaz, fájdalomcsillapítóval, de tegnap bringázgattunk a lányommal és barátjával Csepelen, meglett az első 80 kilométeres köröm. Ma pedig felvettem a sztreccset (basszus, nagyon meglátszik a plusz tíz kiló, úgy nézek ki, mint egy szafaládé) és felpattantam az országútira. Majdnem olyan, mint régen. Eltekintve a tempótól. Meg attól, hogy ha leszállok a bringáról, továbbra is csípőficamosként járok.
__________________________04.15; hétfő
Ma reggel kellett felhívnom a fogorvost, hogy megbeszéljük, javult-e valami, illetve ettől függően mi legyen a stratégia?
– Nos, nem javult semmi. Az antibiotikum odacsapott ugyan, de ezzel el is fogyott az ereje. A fájdalom jelentősen lecsökkent, de a fertőzés nem pusztult el. Jelenleg két helyen is fáj a fogam, szerencsére éppen tűréshatár alatt, de láttuk már, hogy ebből bármi is lehet.
– Az eredeti tev szerint május elején esik neki a flexszel, megpróbálom kihúzni addig. Ha nem sikerül, akkor minden előrébb csúszik.
– A májusnak egész biztosan lőttek. Répapempő, fájdalomcsillapító.
– A durva az, hogy még a lábam sincs kész, nagyon nincs. A május lett volna a kulcshónap, ekkorra terveztem az intenzív erősítést, hiszen júniusra már túrát ütemeztünk. Elméletileg megcsinálható. Fogcsikorgatva. Már ha lenne akkor fogam.
A gyógytornász időnként telefonálgat, de már három hete nem volt. Nincs értelme. Ha csak lehajolok, egyből belenyillal a fogamba a fájdalom. Így nem lehet gimnasztikázni.
__________________________04.16; kedd
Esik az eső. Azt találtam ki, hogy előveszem a kettlebellt. Legalább négy hónapja nem volt a kezemben. A 20 kilósat meg sem tudtam emelni, pedig fél évvel ezelőtt még ezzel csináltam végig a húsz perces HIIT gyakorlatsort. A 16 kilósat már tudtam mozgatni, de a szvingnél még nagyokat rántott a combomon, így végül a 12 kilóssal toltam végig. Magas intenzitás… maradjunk annyiban, hogy a jelenlegi állapotomhoz képest az volt.
__________________________04.17; szerda
Ünnep van. Mennyire, de mennyire vártam ezt a napot. Napra pontosan ma van három hónapja annak a szerencsétlen balesetnek, illetve a műtétnek. Az összes orvos mára igérte, hogy meg fogok gyógyulni.
Megtörtént?
Igen is, meg nem is.
Nagy különbség van aközött, hogy “meggyógyulok” és aközött, hogy “minden olyan lesz, mint volt”. Ha megvizsgálom magam, gyakorlatilag mindent meg tudok csinálni. Na jó, majdnem mindent, mert futni még nem tudok. Viszont tegnap a kettllebell bemelegítésnél ugráltam is és simán ment. Oké, nagyon sok megszokott mozdulat még fáj… de már meg tudom csinálni. A kerékpározás rendben, jövő héten, ha egy kicsit barátságosabb lesz az idő, megcélzom a 100-as kört is. A járás még nem teljesen büfé, de itt is inkább akkor van gond, ha éppen nagyobbat sportoltam, majd leültem hosszabb időre és abból kell felállnom.
Szóval tényleg meggyógyultam.
De nagyon messze vagyok attól, ahol voltam előtte. Öt percen belüli kilométereket futni? 150-200 kilométereket tekerni, vigyorogva? 27%-os emelkedőn felkapaszkodni? Úgy érzem magam, mint a rajzfilmbéli Herkules, akinek elvették az erejét és nem bírja leemelni magáról a ráesett súlyt.
Na mindegy, ünnep. Szolídan borozgatok. Ma nem foglalkozom mással.
__________________________04.21; vasárnap
Éjszaka begyulladt a torkom. Ettől féltem, hogy a foggyulladás torokra megy.
Napra pontosan egy hónapja gyötör a fogfájás… és most jön a torok. Másfél évvel ezelőtt kórház lett belőle és három hónapnyi kezelés, két antibiotikum kúrával.
Nem fogok meggyógyulni. Soha.
Recent Comments